Helló Június



Állítom, hogy mióta itt a szép idő dupla sebességgel rohannak a napok.
Már június van, még most volt csak  március! ☺ 
Mostanában nagyon lusta voltam írni, de  képeket készítettem, majd folyamatosan be is rakom őket.


Ezeket a Rózsa loncokat a múlt évben ültettük, annyira örültem annak, hogy
jól érzik magukat nálunk. 


Szintén tavalyi vásárlás ez a páfrány, mégpedig a Szarvasi Arborétum kertészetében
" várt rám", mert ez az egy darab volt.☺


Miután a múlt évben vásárolt virágok ilyen szépen megmaradtak ( egyébként kész csoda ebben a vacak földben amilyen  itt van) úgy gondoltam akkor rajta próbálkozunk tovább.

Sárga leander régi vágyam!
 Horvátországban Opatija-ban láttam először, szép magas, tele virággal.

A Megyeri Szabolcs kertészet honlapján találtam ezt a szépséges sárgát  és tőle  rendeltem a 
Magnóliát, Clematist, és  a Téli Jázmint.










Anyák napjára kinyílott az első rózsa! ☺


Utána hamarosan a többi is követte!
 Annyira szeretem az illatukat! ☺








Anyukámtól kapott Pünkösdi rózsa az idén hamar elnyílott, azt 
hiszem nem tett jót neki ez a hirtelen hőség. :-(




Ő Cirmi a szomszéd egyik cicája, örökké éhes és lépni sem lehet tőle,
támadás alatt vagyunk! :-D
 Kerti munka úgy kezdődik: etesd meg a cicát, simogasd meg, utána jöhet a meló! :-D


A másik cicájuk ez a szép  szürke cica, van egy  harmadik is, őt nem sikerült még lefotózni. ☺



Egyébként teljesen  hadi állapotok vannak nálunk.
 Kormos Cicónk nem engedélyezi
az udvaron való tartózkodást, ha észreveszi rögtön támad és elzavarja őket! 




Kívánok mindenkinek nagyon szép hétvégét, jó pihenést!





Megjegyzések

  1. Nagyon szép virágok...remélem neked több szerencséd lesz a bordó/piros/ clematishoz...Én is azt vettem, és a most nyíló halvány lila lett belőle...Szépek ezek a cicók...imádom őket is...ha lehetne, tartanák többet is...Volt ilyen hamúszürkénk...nem sokáig mert eltűnt.
    Tavaly előtt sok hajtást kaptam, leanderből...kiváncsi leszek van közte sárga...tavaly már fehér, és bordó nyílt már...
    Jó pihenést!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Vera!
      Remélem a clematis színéhez de ha lila lesz az sem annyira baj, mert a másik ami már évek óta meg van a lugas másik oldalán halvány rózsaszín és még akkor is jól mutatnak együtt. ☺Kíváncsi vagyok, hogy lesz -e majd sárga a leanderek között amit kaptál.
      Én nem láttam még itthon a kertészetekben sárgát, mindig is figyeltem, azért rendeltem a neten. Képzeld a szürke cicának lett három korom fekete kis cicája. ☺

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"SZABADFOGAS" - Győzzük le a hideget.......