Helló Március!

Helló Március!


Én már nagyon vártalak! ☺


 Elnézést kérek azoktól akik szeretik a telet, én nem tartozom közéjük.Már gyerek koromban is annyira vártam a tavaszt, ahogy telnek az évek felettem, még nehezebb a helyzet.
 Felőlem már a karácsonyi ünnepek és újév után jöhetne a március! ☺
 Ráadásul ezen a télen sokszor voltam megfázva. :-(
 Ennyi "újratervezés" betegség és rossz időjárási viszonyok miatt nem is  emlékszem mikor volt az életemben.


Annyira jó, hogy már a négy napig egymás után ilyen fényesen indult a reggel.
Igaz  elég szeles, de már  17°C-ot mutatott a hőmérő  tegnap. 
Ma éjjel esett, most borús de enyhe a reggel, madarak
mondják ezerrel! ☺

 Hurrá ha lassan is de jön a tavasz! ☺


Vasárnapi kép, hóvirágaim az orgona bokor alatt.☺


A múlt évben már elkészítettük a fűszerkert helyét, 
 elburjánzó orgonát a terasz mellett rendbe szedtük.
  De már annyira benne voltunk akkor a nyárban,
 hogy nem sok értelme lett volna már elkezdeni ültetni. 
Most viszont már időben megvettük a keretet amit néhány perc alatt
összerakott a párom és már ment is bele a föld. 



A kavics körülötte az most még kevés,
 majd veszünk hozzá ha szembe jön velünk vásárlás közben.
Tegnap már át is ültettem a citromfüvet és a mentát a régi helyéről.
Március közepén kerül  majd bele egy kevés dughagyma.
Milyen  jó lesz majd a friss zöld hagymáért kiszaladni a kertbe.☺
Terveim szerint lesz még benne bazsalikom /imádom/ kapor, rozmaring
kakukkfű, tárkony, oregánó. 


Legyen ma is szép napotok! ☺





Megjegyzések

  1. Reméljük most már tényleg jó idő lesz. Igaz nekem nincs bajom a téllel, annak ellenére sem, hogy most kivételesen én is sokat voltam beteg. A tavaszt imádom, de a nyarat a hőség miatt már nem annyira :)

    De jó ez a fűszerkert megoldás!!! tetszik :) nekem is van fűszeres hely a kertben, de csak simán a földön. Ez így sokkal dekoratívabb.

    VálaszTörlés
  2. Az idei tél azért volt ilyen durva, mert elszoktunk a hideg, hosszú telektől. Viszont én is nagyon vártam már a tavaszt. Tetszik ez a keret, hol vettétek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már nagyon elszoktunk tőle.
      Az Auchanban vettük, de tegnap láttam a Bauhausban is árulnak ehhez hasonlót és más szuper kereteket.

      Törlés
  3. Csodaszép az orchideád! Mikor szoktad átültetni ?
    A magaságyást nagyon szeretem,nekünk is van,mert sziklás a kert.

    VálaszTörlés
  4. En szerettem mindig a telet,de neha unom mar es sajnos a szelsoseges nyarat is:)Pillanatnyilag az osz a kedvencem es a hovirag!!:) szep lesz a fuszerkerted!!

    VálaszTörlés
  5. De szép fotókat készítettél!!!
    Jó pihenést kívánok!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése