Reggeli gondolatok....

Hatalmas ez a mai eső. Az egész nap az ázásról meg a fázásról szólt. Legalábbis sokaknak.

A villamoson zötykölődtem a tömegben, déltájban. Mindenkiről csöpögött a víz, az ablakok páráltak. Szinte harapni lehetett a rosszkedvet a fedélzeten.

És akkor felszállt egy apuka a kisfiával. Óvodás forma legényke volt. Gumicsizmában, csuromvizes dzsekiben, bőrig ázva. Nagy volt a tömeg, ottragadtak az ajtóban. A kisfiú érdeklődve nézett körbe a komor tömegen. Egy pillanatig csöndben volt. Eltöprengett. Aztán meghúzgálta az apuka kabátujját és jól hallhatóan megkérdezte: - Apa, rajzoljak neked hóembert?

Az apuka látható erőfeszítéssel lerázta magáról az ázott hangulatot és valahogy egy kis mosolyt varázsolt az arcára. -Persze, az nagyszerű lenne. A gumicsizmás művész máris munkához látott - a bepárásodott ablak volt a vászna. Jókedvű, duci hóembert kanyarított az üvegre. Elégedetten gusztálta a művét.

Én meg azon gondolkoztam, hogy milyen jó is gyerekfejjel gondolkodni. Még nincs betáplálva sokféle felnőtt program, hogy például az esőben automatikusan rosszkedvűnek vagy morcosnak kellene lenni. De olyan program viszont van, hogy a párás üvegben is meglátjuk a festővásznat és bátran rajzolunk, mindenki előtt.És még élvezzük is.

A kislegény talán nem is tudja, hány embernek dobta fel a délutánját. Ő csak a hóembernek örült, és az apukája elismerő tekintetének. Mi meg annak, hogy felszállt és megmelengette egy egész villamosnyi átfázott ember lelkét.
Szalay Ádám